A tej élet, erő és egészség...

2019.06.27

A mai cikkemben bemutatom nektek, hogy milyen sok tudományosan igazolható érv szól amellett, hogy kihagyjuk a tehéntejet a menüből,  ahogy arra is rávilágítok több forrással is, hogy miként vezetnek meg minket - és miért.

Napi vegán érdekesség #4: A tej tényleg élet, erő és egészség? 

Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy elemezzük a tényeket és összevessük azzal, amit már gyerekként megtanultunk az emlősökről: az ember emlős állat (igen, mi is állatok vagyunk), és minden emlős állatnak addig van szüksége anyatejre, amíg az édesanyja szoptatja majd leválassza. Ezek után már nincs. Pláne nincs szüksége egyetlen (vagy pár) bizonyos faj forralt, feldolgozott, kezelt anyatejére. Valljuk be, igen érdekes lenne, ha az ember lenne az egyetlen olyan emlős, aki egy bizonyos tápanyagot csak egy bizonyos, másik faj anyatejéből tudna bevinni a szervezetébe miután amúgy elvileg már nem lenne szüksége anyatejre. Nem igaz? De nem csak a logikus megközelítés mondatja ezt velem, tudományos szemszögből is ugyanerre juthatunk. 

Sőt, szögezzük le az elején: nem lesz a tejtől erős a csontunk. Sőt, azokban az országokban a legnagyobb a csontritkulásos betegek, csonttörések száma, ahol a legtöbb állati tejet fogyasztják. Pontosan, a tej nem erősíti a csontokat, sőt egyenesen összefüggésbe hozható a csontritkulás mellett bizonyos daganatos megbetegedésekkel és a cukorbetegséggel is.

Például a Medical Online egy érdekes kutatásra hívja fel a figyelmet: Karl Michaëlsson és munkatársai, a svédországi Uppsala University kutatói szerint a nagy mennyiségű tej fogyasztása nem erősíti, hanem egyenesen gyengíti a csontokat, sőt idő előtti elhalálozáshoz is vezethet. A kutatók több mint 61 ezer nőt és 45 ezer férfit követtek 11 éven keresztül, és azt figyelték meg, hogy minél több tehéntejfogyasztásról számolt be valaki, annál nagyobb valószínűséggel tört el a csontja a vizsgálat időtartama alatt.

A Pécsi Tudományegyetem nemrég az Orvosi Hetilapban jelentetett meg egy tanulmányt a növényi étrend előnyeiről, és ők ez a diétát bizonyos tipikus mai népbetegségek, többek között a csontritkulás kezeléséhez és megelőzéséhez is megfelelő módnak tartották. Igen, a csontritkulás megelőzéséhez és kezeléséhez a tejtermékek elhagyása egy jó irány.

Emellett mivel a tehenek is - ahogy minden emlős - saját tejét az utódai táplálása érdekében termeli, a tej önmagában természetesen is tartalmaz bizonyos mennyiségű növekedési hormont, például az úgynevezett inzulinszerű növekedési hormont (IGF-1 és 2). Ezek anélkül is kimutathatók, hogy a tehenek bármilyen külső hormonkezelést kaptak volna. A hormonok az utód növekedését segítik elő, ugyanakkor ez a tulajdonságuk az embernek már korántsem kedvez. A kutatások szerint a pasztőrözés - azaz a hőkezelés - nem befolyásolja a tej IGF-hormon-tartalmát. Mivel az IGF jó részét nem tudjuk lebontani, hanem átjut a bélfalon, a rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás felnőttekben 10-20%-kal, gyermekekben 20-30%-kal megemeli az IGF-szintet. A kutatások ugyanis arra mutattak rá, hogy ezek a hormonok elősegítik a korai pubertás, a cukorbetegség, valamint a rák kialakulását. A New England Journal of Medicine szerint Finnország vezet az egy főre eső tejfogyasztásban, és ott a legnagyobb arányú az inzulinfüggő cukorbetegek száma is.

Jessica Outwater 1997-ben egy igen elgondolkoztató összefoglalót közölt a Medical Hypothesisben: egy 25 ezer főre kiterjedő norvég vizsgálatban a napi 3 liter tejet fogyasztóknál - a napi másfél decit fogyasztókhoz képest - háromszoros volt a mellrák kockázata. 

Mindenhonnan ömlik ránk, hogy a kalcium miatt van szükségünk a tejre, de például a minap a cronometer.com-on a napi kalciumszükségletemet többszörösen meghaladóan fedezte a zabtejem, a zabkásám, az ebédre evett szejtánom és az a pár szem mandula, amit ettem mellette. A tej mellőzésére felszólító dietetikusok szerint a csontritkulást jelentősen meg lehet előzni olyan növényi táplálékokkal, amelynek köztudottan magas a kalciumtartalma, mint például a kelkáposzta, a mák, a tökmag, a mogyoró, a mandula, a petrezselyemzöld, a szója, a dió, a spenót, a sóska, a brokkoli vagy más zöld levelű növények és a hüvelyesek. A tudományos cikkek felhívják arra is a figyelmet, hogy a csontok egészségének megóvásának legjobb módja, ha sportolunk, mind gyerek-, mind felnőttkorban.

Hogy miért hisszük mégis, hogy tejre szükségünk van? 

Mert ezt tanítják nekünk azok, akik azt akarják, hogy ezt elhiggyük: tisztán emlékszem, amikor "okos bácsik és nénik" egészségnapon bejöttek az iskolába és egy Danone-os pólóban arra biztattak, hogy egyek minél több tejterméket. Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy a tejipar folyamatosan megtévesztő kutatásokat közöl, a Magyar Dietetikus Országos Szövetsége a Danone egyik partnere, még a saját szakmai lapjában is külön promóciós cikket, illetve kiemelt helyen hirdetést jelentet meg, és ahogy látható egy, a Medicalonline felületén publikált cikkben is: "Feleannyi tejterméket fogyasztanak a magyar gyerekek, mint amennyi szükséges lenne, derült ki egy országos felmérésből, amelyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) végzett a Danone Kft. megbízásából." - Milyen meglepő, hogy a Danone által finanszírozott kutatás azt hozta ki eredményének, hogy nem fogyasztunk elég tejterméket... Ugye? A szomorú ebben már csak az, hogy mindezt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége közreműködésével tette, miközben ennek a szervezetnek minket kellene szolgálnia, nem a tejipar szereplőit.

Emellett a MODOSZ egyik vezető szerepét (a Nestlé és) a Bábel Sajt Kft. egyik embere tölti be és hatalmas állami támogatásokat kap ez a szektor.

Ne csodálkozzunk hát, hogy azt akarják velünk elhitetni, hogy szükség van a tejre... 

#lásdazösszefüggéseket 

#necsaknézzláss

#vegántények 

#napivegánérdekesség 

#tejszív

#tejszívtelenség