Alverde Meet Woods korrektor fixáló púder
Ma az Alverde limitált kiadású, Meet Woods korrektor fixáló púderéről szeretnék nektek írni. Már a megjelenése óta használom, és az első naptól rajongója vagyok. Olyannyira, hogy az első tégely közepe felé járva vettem öt további terméket belőle, hiszen sajnos csak a készlet erejéig elérhető.
Az elsővel kicsit póruljártam: szorult a teteje, és nem lehetett levenni. Nem túlzok, pár napig állt a szekrényben és várta, hogy valahogy kinyíljon és használhassam. Úgyhogy akkor első körben meg kellett állapítanom, hogy amilyen szép a csomagolása, annyira nem praktikus... Aztán nem sokkal később egy erős férfi és egy olló segítségével leszedtük a tetejét. És azonnal magával is ragadt a hatása.
Később pedig az állandó használata mellett a csomagolása egy újabb hátrányára jöttem rá: annyira picike a kupak rész, hogy nem működik a szokásos, kupakba szórjuk a "nagyobb" adagot, Beautyblendert bele, és szem alá felvisszük dolog. Pedig a neve alapján azért illene ehhez igazítani a dobozát, nem? Jelenleg egy másik púderem kupakjába szórom, és úgy dolgozok vele.
Úgyhogy ez a termék sok szempontból olyan, mint a ruhaválasztásaim: mindegy, hogy nem praktikus, felveszem. Kicsit olyan értésem van, mintha a gyártásakor senkit sem érdekelt volna, hogy semmilyen szempontból sem praktikus a csomagolása, jól néz ki, úgyhogy a hozzám hasonló impulzus vásárlók úgyis megveszik... Aminek egyrészt örülök, mert tényleg mutatós, másrészt azért idegesít, mert egy sminknél fontosabb a praktikum, mint a csomagolás.
A csomagolástól eltekintve olyan, mint egy átlagos áttetsző porpúder. Azonban egyedül ennél és a Nude by Nature-nél tapasztaltam azt, hogya nagyobb mennyiségű, szem alá felvitt adag sem emel ki ráncokat - bakingre tökéletes. Mindemellett valóban szépen fixál (még egy kisebb pityergésnél is mindent a helyén tud tartani), könnyed viselet és nagyon kényelmesen lehet vele dolgozni.
A legutóbbi, Sleekes posztomban mutatott sminknél is ezzel fixáltam a sminkemet a szemem alatt:
Összességében csodálatosan lehet bakingelni vele, egész nap tartós és nagyon könnyű vele dolgozni, mindemellett jó áron van, és egy tubus is sokáig elég, akár mindennapi használat mellett is. Sajnálom, hogy nem dobnak piacra praktikusabb csomagolással egy nagyobb adagot is. Pláne azt sajnálom, hogy ez limitált. Biztos vagyok benne, hogy állandó vásárlója lennék, ha tehetném.
Az biztos, így az első csomag közepe felé járva, hogy teljesen beleszerettem. Még soha, egyetlen púderrel sem tudtam ennyire szépen fixálni és egy sem tartotta magát (és az alapozót/korrektort) ilyen szépen a helyén. Ha választanom kellene, akkor talán még az örök szerelmemet, a Nude by Nature-t is megelőzi, ami azért drága ahhoz, hogy minden nap bake-eljek vele. :)
Mindenképpen tanácsolom nektek, hogy szerezzetek be belőle egyet (netán többet), amíg még lehet.
A boltok listáját és az aktuálisan elérhető mennyiséget itt tudjátok letölteni/megnézni:
Szép napot mindenkinek!
Nanó