Az én testemben

Kalapos Éva Veronika fantasztikus kezdeményezése kapcsán írok ma. Ugyan már jó pár hete, hogy először szembe jött velem #azentestemben első posztja, kellett egy kis idő, amíg én is tollat tudtam ragadni és őszintén beszélni a testemről.

"Az én testemben jó élni. Furcsa, hogy ezt őszintén ki tudom mondani, mivel nagyon hosszú utat tettem meg, hogy erre készen álljak, hiszen valahol még bennem él, csak mára felnőtt az a részem, aki félt ettől a mondatól. 

Az én testemben élt az az ötéves, aki tükörbe nézett, és arra gondolt, hogy milyen gyönyörű, majd arra, hogy mit szólnának mások, ha tudnák, hogy ezt gondolja, hiszen ilyet nem illik - és hosszú évekre eltemette magában ezt a gondolatot. Az én testemben valahol még mindig él - csak már felnőtt - az a kamasz, aki egy ötéves gondolatai és a társadalmi elvárások miatt rettegett. De az én testemben él az a nő is, aki túl tudott ezeken lépni, aki el tudta engedni ezeket a gondolatokat, félelmeket és megtanulta "megélni önmagát" teljes valójában. Megtanulta felvállalni a testét és az önbizalmát.

Mert az én testem egészséges, mozgékony és tökéletesen szolgál engem, annak ellenére is, hogy alapvetően nem felel meg a mai szépségideálnak: se nem magas, se nem vékony, se nem napbarnított. Röviden: közel sem tökéletes. Vannak rajta csíkok, párnácskák, foltok és sebek. Az én testem alacsony, telt és nagyon fehér - mindig is az volt. Sokáig próbáltam a testemet a társadalmi elvárások által generált skatulyákba beleszuszakolni, de ha sikerült is, az nekem nem tetszett, mivel az én ízlésem olyan, mint az én testem: kerek, formás, nőies. Hosszú évek és sok-sok mélypont kellett ahhoz, hogy felálljak és ki merjek állni a testem szeretete mellett. Rengeteg küzdelem, önismeret és belső munka kellett ahhoz, hogy elfogadjam és szeressem a testemet, és a saját ízlésemre formáljam, nem pedig a társadalom által elvárt képre. Ugyan az én testemnek a mai napig vannak olyan részei, amelyekkel nem ápolunk szoros barátságot, mégis hűséges hozzám, megbocsájtja a késő esti csokikat, a fagylaltok iránti rajongásomat és kitartóan edz, amikor csak kell. Hálás nekem, hogy ezek ellenére is odafigyelek az egészségére, és megbecsüli a sok krémet, szérumot és a különböző kencéket is. Mindezekért cserébe pedig már képes vagyok szeretni a testemet. Ma már képes vagyok büszkén viselni, ma már képes vagyok akár megmutatni is, mert a testem engem tükröz: minden hibámmal, minden tökéletlenségemmel és minden nőiességemmel együtt."

A képen pedig a testem, arcom kedvenc részlete:

Ugyan a mai poszt nem kapcsolódik az állatok jogaihoz, úgy gondolom, hogy egy másik nagyon fontos kérdést feszeget, amit egy ilyen blognak feszegetnie kell: az önértékelést, önmagunk felvállalását és az igazi, belülről fakadó szépséget.

Milyen a Ti testetekben élni?

Anita