Fenntartható aktivizmus

Eltűntem. Alig írtam. Alig válaszoltam. Alig kommenteltem. Csak rendezvényekre jártam, és azokra is csak saját szórakozásból: nem információs pultban állni, nem szervezkedni, egyszerűen csak jól érezni magam. Mert néha erre is szükség van.

Ez a cikkem nem csak a vegánok számára lehet releváns. Szerintem mindenki át tudja érezni ezt, aki élete során valamilyen aktivista tevékenységben részt vett már vagy valamilyen tevékenységben túlságosan elmerült önmagát már-már elveszítve. Azonban én a vegán aktivizmussal kapcsolatosan éltem át az alább olvashatóakat.

Mióta vegán lettem folyamatosan aktív voltam: blogot írtam, szervezkedtem, megmozdulásokon vettem részt. Hónapokon, éveken keresztül ez tette ki a napjaim nagyrészét. Aztán eltűntem: bizonyos helyekről jobban, máshonnan kevésbé. A blogra utoljára három hónappal ezelőtt írtam bármit is. Mert elfáradtam. Úgy éreztem, hogy ha még egyszer úgy kell belépnem a Facebookra, hogy húsznál is több értesítés fogad (többnyire a "békönözös" és "azért vannak az állatok" fajtából), ha még egyszer ahhoz kell igazítani a napom, hogy rendezvényre menjek, amikor éppen nincs kedvem vagy esetleg fáradt vagyok, vagy az infópultban állva ugyanazt a sablonszöveget mondjam végig századik alkalommal - akkor megbolondulok. Ez az érzés már régóta kísért, nagyon sokszor megfogadtam, hogy most egy hétig szünetet tartok, de az általában csak az első "az oroszlán is megeszi" kommentig tartott. Nem egyszer volt, hogy egy-egy ismerősöm írt nekem, hogy "Nem tegnap mondtad, hogy szünetet tartasz? Miért beszélsz most vele?" Ilyenkor mindig volt valami kifogásom, leginkább önmagam előtt: csak most az egyszer, csak ennek az egynek, ezt a beszélgetést gyorsan letudom, most úgyis ráérek - és a végtelenségig tudnám sorolni, hogy mi mindennel mentettem fel magam a pihenés alól. Az igazság az, hogy túl sokáig. Ha időben hátraléptem volna néha, nem lett volna szükségem egy ilyen hosszú pihenésre. 

De azért mielőtt valóban belebolondultam volna, inkább tényleg kivettem egy hosszabb szünetet, ami alatt csak ritkán mentem bele bármilyen aktivistatevékenységbe. És mennyire megérte! Korábban úgy éreztem, mintha az egész mozgalom minden terhe az én vállamon nyugodna és ezért mindent meg akartam tenni, erőn felül akartam teljesíteni. Ma már máshogy látom: csak annyit tehetek bele, amennyit bele tudok tenni, mert ha többet erőszakolok ki magamból, az csak hátráltat majd hosszútávon. Most pedig, hogy kipihentem magam, úgy érzem, tele vagyok energiával, hogy újra tegyek valamit az állatokért.

És úgy gondolom, hogy nagyon fontos lehet ez mindenki számára, aki valamilyen jó ügy mellett áll, emeli fel a hangját napról napra vagy egyszerűen csak erőn felül teljesít bármilyen területen is: Foglalkoznunk kell magunkkal, nem szabad, hogy ez az egy dolog uralja az életünket és igenis ki kell venni itt is a jól megérdemelt szabadnapokat, ha úgy érezzük, szükségünk van rá.

Én megtettem, és úgy érzem, hogy életem egyik legjobb döntése volt, mert nem csak pihenni tudtam, hanem távolról, objektíven nézni az eddigi munkásságomat, meglátni, hol kell változtatni rajta, mit tehetnék másként, jobban, effektívebben. És most mindezek tudatában készen állok rá, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam, csak sokkal tudatosabban és ezáltal talán valamivel hatékonyabban.

Egyébként ha bővebben szeretnétek erről a kérdésről olvasni, akkor a Vegán Állatvédelem oldalán közzétett cikket ajánlom, ami a fenntartható aktivizmusról szól. A szöveg Dr. Melanie Joy pszichológus és aktivista előadásának összefoglalása tele gyakorlati tippekkel és lényeges, szakmai háttérrel. Ebből az átfogó írásból idéznék most:

"[...] Minden nap cipeljük magunkkal az állatok mérhetetlen szenvedésének tudatát. 

Fenntartható aktivizmus alatt azt értem, amikor az amit kapsz, egyenlő azzal vagy több, mint amit magadból adsz. A lényeg, hogy odafigyelj a saját igényeidre. Fizikai, praktikai, érzelmi, pénzügyi, spirituális igényeinkre egyaránt. Gondolj bele, milyen olyan emberrel párkapcsolatban lenni, aki nem figyel oda az igényeinkre. Ugyanezt éljük át akkor is, amikor mi magunk nem adjuk meg saját magunknak, amire szükségünk van. A fenntarthatóság az egyik kulcskérdés abban, hogy a mozgalom fejlődjön és végül elérje a célját. 

A fenntarthatóság nem valami, amink van, hanem valami, amit gyakorlunk, amit csinálunk, ahogy viselkedünk saját magunkkal szemben." 

Forrás: Vegán Állatvédelem - Fenntartható aktivizmus Melanie Joy előadásának kivonata