Kutyabarát Budapest!?
Az elmúlt időben szinte a kezembe nőtt a póráz, és ez nagyon remélem, hogy jó sokáig így is marad még: a kutyámmal megyek dolgozni, vele is járok étterembe vagy például a Vegan Garden megnyitójára, együtt megyünk át a páromhoz és még vásárolni is csak vele tudok. És hogy ehhez mennyire kutyabarát a főváros? Nem minden esetben.
Éppen azért, mert vegyes tapasztalatokat szereztem, a következő cikkemben sorra végigveszem a különböző helyzeteket és helyszíneket, és bemutatom, hogy mi az előnyük és a hátrányuk, és elmondom, hogy bizonyos nehézségeket én hogyan hidaltam át eddig.
I.) Tömegközlekedés:
A kutya bizonyos szabályoknak megfelelően természetesen igénybe veheti a tömegközlekedési eszközöket. Ez az én kutyám esetében azt jelenti, hogy pórázzal és szájkosárral, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazhat velem. Mivel egy rendkívül békés kutyáról van szó, ezért a szájkosarat csak akkor szoktam ráadni, ha erre megkérnek, vagy nagy a tömeg és nem találunk olyan helyet, ahol esetleg magunk lehetünk. (Nagy tömegben ráléphetnek, amire akár szokatlanul, agresszíven is reagálhat egy kutya önvédelemből.)
A legtöbb tömegközlekedési eszköz egyébként a mi útvonalainkon (Zugló - Arany János utca/Nyugati - Rákoscsaba háromszögben) tökéletesen alkalmas kutyus szállítására. Néha azért teszek egy-egy kisebb kerülőt, ha azon múlik, hogy a metrónál ne kelljen a mozgólépcsőn kézben felvinnem Somát (ahhoz elég nehéz), de szerencsére ehhez elég lefedett a főváros felszíni közlekedése, így például a Zugló-Nyugati útvonal megtehető a Stadionokig metróval (ahol még lépcsőn fel lehet jönni), majd onnan trolival a Jászai Mari térig eljuthatunk, ahonnan pedig gyalog pillanatok alatt célba ér az ember, miközben nem kell kézben felcipelni a mozgólépcsőn az ebet.
Összesen egy negatívumot tudnék felhozni a fővárosi kutyás közlekedéssel szemben: Drága. Őszinte leszek, én kifejezetten sokallom a havi 5250 Ft-ot egy kutyabérletre, miközben ennél még a diák bérlet is olcsóbb, miközben a kutyám kevesebb kosszal jár és kisebb helyet foglal, mint néhány diák.
II.) Munkahely:
Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik bátran bevihetik a kutyájukat a munkahelyükre. Persze ez természetesen csak azért valósítható meg (az én esetemben legalábbis ennek köszönhető), mert az irodaház, a cég, a főnököm és az a kolléganőm is belegyezett, akivel egy irodában ülök. Mindemellett pedig korából adódóan már elég nyugodt, szobatiszta és szófogadó a kutyám ahhoz, hogy ne szedje szét a házat, és szellőztethető az iroda, úgyhogy még esőben sem áll meg a szobában az "ázott kutya szaga", és ő sem sül meg a melegtől.
Pozitívuma a dolognak, hogy egész nap ott van veled a kutyus, nem az üres lakásban vagy a kertben vár rád, és amikor úgy érzed, hogy nem bírod már tovább, csak kiveszel két perc szünetet és egy kicsit kutyázol addig, ami teljesen feltölt. Negatívuma a dolognak, hogy a nap közben kivehető szünetek idejéből időt kell szakítani a sétáltatásra, így az étkezésre például kevesebb idő jut, illetve kutyával közlekedve lassabb a bejutás az irodába, hiszen ő megáll, szimatolgat, így mindenképpen rá kell számolni a reggeli utazás idejére valamennyit. Emellett az sem felhőtlen, amikor munka közben a kutya hortyogását kell hallgatni. Elvégre te is szívesen aludnál egyet, nem igaz?
III.) Vendéglátóhelyek:
Ilyen szempontból könnyű dolgom van, hiszen a vegán vendéglátó egységek többségben (ha nem mind) kutyabarát helyek, így azok, amik számomra megfelelőek, megfelelőek a kutyusom számára is. Éppen ezért a többi helyről nem tudok nyilatkozni.
Viszont amit el tudok mondani biztosan: a vegán helyeken eddig mindenki mondott neki/rá egy jó szót, megsimogatták, és rendkívül kedvesek voltak vele. Több helyen pedig azonnal tettek ki neki vizet is. Hogy hol jártam már vele? Ellátogattunk már kétszer is a Veganeria Vegán Bisztróba, ahol hatalmas sztárként fogadták és nagyon kevesek voltak vele, de fagyiztunk már együtt a Gelarto Bistroban is, illetve együtt jelentünk meg a Vegan Garden megnyitóján, reggelente pedig többször is betértünk már a Napfényes Cukrászdába a Nyugati Pályaudvarnál.
A napokban pedig szeretnénk majd ellátogatni az Anjuna Ice Popshoz, akiknél nem elég, hogy mennyei vegán fagylalt vásárolható, de kapható külön kutyafagylalt is, aminek a teljes bevételét a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát kapja. Az első Anjuna által támogatott MFÖEK-es kutyus pedig már gazdisodott is, amiről [ITT] olvashattok!
IV.) Vásárlás:
Hogyan lehet bevásárolni, amikor 24/7 kutyával mozog az ember? Nagyon egyszerűen: bódéknál, online vagy segítséggel. Esetleg az eladók empátiájára támaszkodva.
Az élelmiszereket nagyobb bevásárlások alkalmával az utóbbi két hétben a Tesco és az Auchan oldaláról rendeltem házhoz, a kozmetikumokat pedig a dm.hu oldalról szállították ki nekem. Emellett a pár napig tartós zöldségeket és gyümölcsöket a Mexikói úton vettem egy kis zöldséges bódéban, illetve Aldiban úgy jártam egyszer, hogy egy barátnőmmel arra mentünk, és gyorsan megvettem azt is, amit még onnan venni akartam, amíg ő az üzlet előtt megvárt Somával. Ma reggel pedig a péksüteményemet egy belvárosi pékségben kutyával vettük meg, akik a kérdésemre, hogy kutyabarát-e a hely, elmondták, hogy elvileg nem lehetne az, de jöjjünk be gyorsan (és a sor elejére hívtak), így fél perc múlva már távozhattunk is.
Természetesen ez a jövőben változni fog, szépen lassan beszoktatom Somit a lakásba, hogy az ilyen rövidebb időszakokat kibírja nélkülem is egyedül, de amíg új neki a hely, csak lassan szoktatom ehhez az egészhez, üzlet előtt pedig nem merném otthagyni a kis drágámat. Előnye viszont, hogy amikor az online rendelésnél feketén-fehéren látod a végösszeget, biztosan végiggondolod újra, hogy biztosan minden kell-e a kosárba pakolt áruk közül, és legalább 2000-3000 Ft-ot spórolsz vásárlásonként. (A DM esetében pedig közel 10 000 Ft-ot spóroltam...)
Emellett a legtöbb bevásárlóközpont teljesen merev ilyen téren. Az Árkádba mellettünk szigorúan tilos állattal bemenni, az internetes cikkek szerint rettentő kutyabarát Mammutba pedig csak ölebet lehet bevinni.
Hogy akkor mennyire kutyabarát Budapest? A kérdést megválaszolva szerintem a lehetőségekhez mérten elég könnyű itt kutyával közlekedni, de ügyeket intézni, vásárolni még kulturált, jól nevelt, pórázon vezetett, szájkosaras kutyával is nehezen lehet, ami számomra több, mint megdöbbentő, hiszen semmivel sem jár egy ilyen kutya nagyobb kosszal vagy felfordulással, mint egy felnőtt ember vagy egy kisgyerek.
Nektek milyen trükkjeitek vannak ilyen esetre? Hogyan oldjátok meg a bevásárlásokat?