Top 10 vegán blog díjátadó

2019.03.12

Több, mint egy hónapja nem írtam a blogra semmit. Ennek nagyon sok oka van, de aki követ Instagramon és rendszeresen figyeli a sztorikat, amiket feltöltök, az láthatja, hogy ennek ellenére egy cseppet sem unatkozom. Sőt, annyi minden történik, hogy egyszerűen nem jut időm arra, hogy leüljek a gép elé írni.

Jelenleg is éppen egy költözés közepén vagyok, csomagolás, rendszerezés, bútorfelújítások, költöztetők keresése és minden egyéb teendők közepette, de azért így is megpróbálok pár számomra fontos eseményre, rendezvényre elmenni. Így történt, hogy szombaton a The Body Shop egy fotózásán lehettem ott, míg a vasárnapi nap során egy Vegan Sunday Marketen voltam, ahol átvehettem az eddigi legnagyobb elismerésemet a blog kapcsán, ugyanis a MAVEG 2018. tíz legjobb magyar nyelvű blogjai közé sorolta a Cruelty-free Beauty-t.

"A Magyar Vegán Egyesületnél szeretnénk, ha azok a blogok, amelyek rendszeresen magas színvonalú, eredeti tartalommal segítik a magyar nyelvű vegán közösséget, illetve a magyarországi veganizmus ügyét, elismerésben részesülnének, ezért útjára indítjuk a TOP vegán BLOG-ok programot. Célunk, hogy a 2018-tól kezdődően minden évben kiemelt megjelenést biztosítsunk az általunk legjobbnak és legfontosabbnak ítélt magyar nyelvű, vegán témájú és értékrendű blogoknak."

Így történt, hogy 2018. legjobb magyar nyelvű, vegán tartalmakat gyártó blogjainak egyike lehet az enyém. Ezért a vasárnapi nap során egy kedves díjátadó esemény keretein belül még egy oklevelet is átvehettünk a Magyar Vegán Egyesület elnökétől:

A képeken Nórival, vagyis Noraspirationnel és Ritával, a Tudatos Metropolita blog írójával (és nagyon jó barátnőimmel) láthattok minket, először az átadó előtti szünetben, utána pedig már az átadó után az okleveleinket büszkén mutatva.

Az átadót követően pedig Gyöngyvér barátnőnk tartott egy nagyon szuper workshopot, ahol arctisztítókorongokat gyártottunk, a végén pedig egy kicsit meg is bolondultam, amiről egy képet itt is megosztok veletek, de részleteket Nóri vasárnapi napról készült vlogjában láthattok majd, ha nem vágja ki addig:

Ugyan ezt a díjat a Magyar Vegán Egyesülettől kaptam, akiknek ezúton is hálásan köszönöm ezt az elismerést, azért nektek, olvasóimnak is szeretném megköszönni, hogy nap, mint nap követitek az írásaimat és megajándékoztok a figyelmetekkel, ugyanis nélkületek nem sikerült volna egy ilyen nagyszerű elismerést "bezsebelnem". Köszönöm nektek is. 


Update:

Nóri ki is tette a videóját, amit itt tudtok megtekinteni: